A magyar történelem egyik, ha nem a legvéresebb küzdelme volt Budapest ostroma,

amelyet az ostromló szovjetek és a megszálló németek a magyar haderővel a nyilasokkal kiegészülve 1944 karácsonyától 1945 február 13-áig vívtak. A december 25-én záruló szovjet gyűrűt követő harcok előrehaladásában a keleti front január közepére ért el Pest belvárosába.

Ezzel együtt számolták fel hazánk tátongó sebét is,

a VII. kerületi szűk utcák között 1944. november 29-én felállított gettót is, ahová a belügyminiszteri rendelet szerint a sárga csillag viselésére kötelezett magyar polgároknak kellett bevonulniuk.

Az erzsébetvárosi Dohány utca és Király utca valamint a mai Károly körút és a mai Kertész utca által közrefogott területre januárra 70 ezer embert zsúfoltak össze. Egy szobára átlagosan 14 fő jutott. A gettót magas deszkapalánkokkal zárták körbe.

December 10-e után csak különleges indokkal és az engedéllyel rendelkező személyek hagyhatták el,

a kiépített négy kapuját fegyveres erők őrizték.

Már az átköltöztetéstől fogva folyamatosak voltak akár a gyilkos razziák is a nyilas egységek részéről. A szándékos gyilkosságok mellett azonban a magyar főváros ostromának hadai cselekményei, a bombázások és belövések, de az éhezés is tizedelte a gettóba hurcoltakat. A borzasztó higiéniai körülmények ellenére csak a téli fagy akadályozta meg a járványok kitörését.

Mindennap jött a halottszállító kocsi. Emberek húzták, emberek tolták és szedték össze a testeket az utcáról. A gettó halottait a Klauzál téren gyűjtötték össze, ahol valóságos hegyeket alkotott a csonttá fagyott testtömeg. […] Budáról, a Várból kilőtt német akna csapódott be az emeletre, pontosan az ablakon jött be, és a szobában robbant, kiszakítva az ablakot, kidöntve a falat. És megölve az Édesanyámat! Később kiszöktem a pincéből. Tudtam, hogy a halottakat a ház elé teszik ki. Reméltem, talán még egyszer láthatom Anyámat, de akkor már nem volt ott. Az utca üres volt

- olvasható Kutas Péter visszaemlékezéséből, amelyben megörökítette azt a pillanatot is, amikor megtört a nyilasok rémuralma a terület fölött:

aztán egyszer csak a már megszokott fegyverzajt megtörve, valami irtózatos recsegés, ropogás hallatszott. Hátranéztem: a gettó fala kinyílt, és egy hatalmas acélszörnyeteg, egy szovjet tank robbant be a Síp utcába, és robogott tovább a Wesselényi utca felé.

A történeti beszámolók szerint a gettó felszabadulása után csaknem 3000 temetetlen holtat találtak a deszkapalánkokkal körbevett területen, amelyek többségét a Dohány utcai zsinagóga mellett tömegsírokban temették el.

A Budapesti Zsidó Hitközség Dohány utai zsinagógában tartott megemlékezésén Mester Tamás, a BZSH elnöke, Dr. Frölich Róbert országos főrabbi tartottak beszédet és Rudas Dániel főkántor énekelt gyászimát, amely rendezvénen két holokauszt túlélő is részt vett. A beszédeket követően elimádkozták a gyászolók káddisát, és megkoszorúzták a zsinagóga falán található emléktáblát.

Bősz Anett főpolgármester-helyettes Facebook-oldalán közzétett videójában emlékezett meg a gettó felszabadulásának 78. évfordulójáról.

Ez a közel nyolc évtized a ma élő, aktív generációra még nagyobb felelősséget terhel, mit korábban. Azért, mert alig maradtak, akik el tudják mesélni, hogy milyen volt rettegni, megkülönböztetve lenni, életveszélyben élni, bujkálni, milyen volt, amikor elvitték őket, a legjobb barátot, az édesanyát, a szomszédot, a gyermeket, a nagypapát, a nagymamát, a védtelen csöppségeket, és milyen volt az, amikor elvitatták tőlük az élet jogát is

- szögezte le a politikus az MTI szemléje szerint. Bejelentkezését azzal a felkiáltással zárta, hogy

soha többé Soá!

A kiemelt kép forrása: MTI / Balogh Zoltán, amelyen egy eredeti állapotában megmaradt házfal látható a budapesti gettó területéről