2024.03.01., péntek - Albin
Budapest: 9o - 13o
Az ország 19 megyéjében

Másképp adnák ki a gyermekesek szabadságát

BFM | 2023. november 23. - 08:30
Másképp adnák ki a gyermekesek szabadságát

Három kereszténydemokrata képviselő, Nacsa Lőrinc, Simicskó István és Hollik István törvényjavaslatot nyújtott be, amellyel a gyermekek után járó pótszabadság biztosításának feltételeit módosítanák.

A KDNP-s javaslat alapján a pótszabadságot és a szülői szabadságot a munkaadó a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban adja ki, de az erre vonatkozó igényt a munkavállalónak legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie.

A munka törvénykönyvének a szabadság kiadásáról szóló, módosítani kívánt része eddig így szólt:

„A munkáltató a szülői szabadságot a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban adja ki”,

vagyis az nem tartalmazta a 15 napos határidőt – szúrta ki a 24.hu.

Egy gyermek után továbbra is kettő, két gyermek után négy, több gyermek után hét nap pótszabadság jár majd. Az sem változik, hogy a pótszabadság fogyatékos gyermekenként két nappal nő.

A KDNP képviselői január 1-jétől léptetnék hatályba a módosítást. Indoklásuk szerint gyermekek után járó pótszabadságot a munkáltató a munkavállaló által megjelölt időpontban köteles kiadni, ám továbbra érvényes szabály, amely szerint a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek, a működését közvetlenül, súlyosan érintő ok esetén a pótszabadság kiadását legfeljebb hatvan nappal elhalaszthatja, a megkezdett pótszabadságot megszakíthatja.

Fotó: Nacsa Lőrinc és Hollik István / Facebook